Egy egységkockákból álló építményt kell megépíteni az alapraj alapján, amelyen, az egyes mezőkön az a szám áll, ahány kocka található a felépítményben az adott mező felett.
Egy egységkockákból álló építményhez kell elkészíteni az alaprajzát, amelyen, az egyes mezőkön az a szám áll, ahány kocka található a felépítményben az adott mező felett.
Térlátást fejlesztő játék. Egy kocka kiterített hálóján a négyzetek sarkait kell a megfelelő színnel megfesteni úgy, hogy a háló összecsukása után az egy csúcsban találkozó háromszögek színe azonos legyen.